6. Végső búcsú

Beka
Másnap hajnali hatkor keltem fel. A késői fekvéshez és korai keléshez képest, egy bő egy órás habfürdő után jól éreztem magam. Gyorsan levagdostam az árcimkét az új szerzeményeimről. Aztán mindent gondosan bepakoltam a bőröndömbe. Pont mikor vègeztem a pocakom jelzett a kihagyott étkezés miatt. Teljes mértékben igaza volt, máskor hét óra körül szoktam reggelizni most meg már fél kilenc is elmúlt-gondolkoztam magamban miközben lefelé ballagtam a lépcsőn. Lent első utam természetesen a konyha felé vezetett. Na persze Jeffri-a tősgyökeres amerikai nevelőapám-lent várt és úgy nézett rám mintha legalább megöltem volna a húgát. Nem azért szívesen megtettem volna-szörnyű nagynéni mivoltja miatt-, de ki akar még 19 éves kora előtt priuszt? Mikor már körülbelül csak a lábaim látszódtak ki a hűtőből-hozzáteszem ha még 5 percig békén hagy akkor azok sincsenek kint, és könnyű szerrel lefagyaszthat-megszólalt az imádott nevelőapám:
-Mi volt ez tegnap este? Itt várt hátha mondok valamit. Mivel nem válaszoltam tovább fojtatta a szentbeszédet:
-És miért nem vagy még iskolában? - Papolt tovább. Én nem zavartattam magam, kipakoltam a hűtőnk tartalmát és összedobtam egy szendvicset.- Ha azt hiszed, hogy majd ezt a lógást is leigazolja az anyád akkor tévedsz!! Ő sem tehet meg mindent és nincs több orvos ismerőse! Mellesleg hol van még mindig anyád?! Fogadjunk, hogy Te vetted rá valami állati nagy marhaságra és most éppen azt csinálja! Igaz ez?? - Nem voltam hajlandó kommunikálni vele inkább csak megfogtam a hűtőről a cetlit amit anya írt neki és a kezébe nyomtam. Eléggé durván csinálhattam mert egy pillanatig elkezdte megemelni a kezét afféle most foglak felpofozni stílusban. De valószínűleg belegondolt abba amit az esküvőjük napján mondtam neki, hogy mihelyt kezet emel bárkire is a családomból vagy a baráti körömből akkor megyek a rendőrségre és lecsukatom úgyhogy ezt az ötletet elvetette. Igen eléggé bátor 14 éves voltam. És mivel azóta is ügyvédnek készülök nem nagyon mer velem packázni. Mondjuk jól teszi.
A késői reggeli után kimentem a sulihoz. Gyalog éppen ebédszünetre értem oda, dobtam egy SMS-t Ann-nek hogy jöjjenek ki de mikor felnéztem ott állt Ő, az én nagy Ő-m. Tudhattam volna, hogy kint lesz hiszen együtt szoktunk kijönni minden egyes nap, de most mégis meghökkentett a látványa; olyan elgyötört volt, olyan szétszórt. Pont olyan volt, mint én, és én engedtem az ösztönnek ami felé hajtott. Nem tehettem mást, muszáj volt odamennem és megmagyarázni neki mindent. El is indultam és még pont az ajtóban kaptam el a kezét, befelé indult elfordulva tőlem. Gyorsan - minden erőmet bevetve - visszarántottam és még mielőtt bármit reagálhatott volna hadarni kezdtem:
-Figyelj! Én szeretlek és tudod, hogy Jacobbal azóta jóban vagyunk mióta az eszemet tudom. És nem történt köztünk semmi, mert én nem tudok rá úgy gondolni! És ne haragudj, hogy tegnap úgy elrohantam de keresztanyum hívott és nekem mennem kellett mert nem tudtam mit akarhat de rosszat éreztem magam a hangja hallatán. Sietnem kellett, hogy minnél előbb megtudjam mitől borulhatott ki ennyire. De már tudom és....-itt elakadt a szavam mert bár a száján nem láttam a szeme mosolygott. Kezdtem megkönnyebbülni, és egy hatalmas sóhaj kiséretében fújtam ki azt a kevéske levegőt ami a tüdőmben maradt. Viszont új levegőt venni már nem volt időm, mert szorosan magához ölelve megcsókolt... Aztán olyan hirtelen, mint ahogy elkezdődött véget is ért a búcsúnk. Mivel neki becsengettek és hamarosan 13.00 lett így még egy gyors apró elköszönőpuszit váltottunk aztán Ő ment az épületbe én pedig hívtam egy taxit. Míg a taxit vártam a csajok kint maradtak velem. Menthetetlenül elrontom őket. Ez van. Egy hatalmas csoportos öleléssel búcsúztunk el egymástól.
Én hazaszaladtam a bőröndömért és mivel a taxis megvárt ki is vitt a reptérre. Mikor mindenem leellenőriztem, hogy meg van-e már be is csekkolhattam a Magyarországra tartó gépre.